Back in the USSR /09.05/
2014. május 09. írta: Skog

Back in the USSR /09.05/

Ma egy kis kitéröt teszünk térben és idöben, 

Cornel Chiriac román rádió diszdzsoké élete lesz ma a téma.

Cornel 1942-ben az akkor éppen román közigazgatás alatt álló, ma Ukrajnához tartozó, földrajzilag, történetileg Besszarábia néven is illetett területhez tartozó Uspenka-ban született a mai napon.

Korán eljegyezte magát a zenével, 12 évesen már, az akkoriban természetesen tiltott Amerika Hangja Rádió-n nevelkedik, rövid hullámon ugyanis lehetett fogni. 1963-tól a Román Rádió munkatársa, az ö nevéhez füzödik az elsö román jazz zene sugárzása is, ez olyan sikeresnek bizonyult, hogy 1967-töl, még csak 25 éves, saját müsort kap, a ma már román kultúrtörténeti legendát, a Metronomot. Itt Bluest, Popot, Rockot játszik, felcsendülhet a Rolling Stones, Bob Dylan is. A müsornak fergeteges sikere volt, ez nem kis részben az Amerikai Nagykövetségröl rendszeresen csempészett lemezeknek volt köszönhetö. Mint mindig az ilyen idökben ez sokáig nem mehetett, de jelen esetben, egy konkrét eset szolgáltatta a román hatóságoknak az ürügyet, hogy a népszerü rádióst kirakják az utcára. 1968 augusztus 21.-én a Varsói Szerzödés bevonult Csehszlovákiába és végett vetett a Prágai Tavasznak. Erre a hírre, hogy hogy nem, a Metronomban egy Beatles szám hangzik el, a Back in the USSR. Másnap már nem volt müsor.

Ennek következményeképpen még abban az évben, éppen egy Csehszlovák jazzkonferenciát kihasználva Pozsonyban, egy manipulált utazási engedéllyel Kittseenél elhagyja a szovjet zónát és emigrál.

Az egyáltalán nem meglepö, hogy a Szabad Európa Rádiónál köt ki és kezd el dolgozni Münchenben, ahol a Metronom folytatása mellett rangos jazzmüsorokat szerkeszt. Öt hallgatni Ceausescu Romániájában, komoly megtorlandó bünnek számított (Simán lehetett hat év börtönt kapni érte), mégis levelek százai kerülték ki a cenzurát és jutottak el hozzá Münchenbe.

1975 március 4.-én éjjel, egy nem pontosan rekonstruálható esetben meggyilkolták, gyilkosaként legtöbbször egy 17 éves román fiút emlegetnek, de mindenhol vannak homályos szálak, például valakivel aki valószinüleg szintén román volt, hagyta el azt a schwabingi kocsmát, ahol együtt voltak, és ez a valaki nem a 17 éves gyanúsított volt. Természetesen, ez lehetett véletlen is.

Az biztos, hogy keringtek olyan pletykák, hogy Elena Ceausescunak megért volna egy kis pénzt a népszerü rádiós elhallgattatása. Természetesen ezt bizonyítani sem akkor, sem ma nem lehetett. 

 Chiriacot Romániában temették el, a Securitaténak sok dolga volt a sír körül a rajongókkal még sokáig. Nyugodjon békében.

 

CornelChiriac-286x260.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://teeundarchive.blog.hu/api/trackback/id/tr476141820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása