Kérdezte hites urát Maria Luise Freiin von Lüttwitz-Hammerstein 1933 február 3-án, miután hírét vette, hogy nem várt vendégeik lesznek aznap este.

(Betegség miatt félbemaradt poszt befejezése.)

Ura, Kurt von Hammerstein-Equord, aki a német hadsereg parancsnoka volt ekkoriban, a következö választ adta:

Az összes fontosabb katonai vezetö aki elérhetö(plusz adjutánsok), a külügyminiszter, akinek születésnapja van, a hadügyminiszter és a (friss)kancellár. Az asszony vélhetöleg kifogástalan nevelése ellenére is kicsit elsápadhatott, mert reggel még csak a hét gyermekére és az urára tervezett. Természetesen a  vacsora minden különösebb gond nélkül lezajlódott a népes és föleg katonás sereg a vacsora körülményeire nem tett semmilyen megjegyzést, az utókor tudomása szerint és ez egy korrekt dicséret is lenne, de azért az asztal mellett elhangzott ez-az, ami mellett akár egy megbuggyant kaszinó tojás is észrevétlen maradt volna. Ugyanis a frissen kinevezett kancellár, Adolf Hitler egy laza két és fél órás beszédben, kifejtette gondolatait, pártja és kormánya távlati céljait és természetesen igyekezet az összesereglett tábornokoknak az összes aggályát eloszlatni.

Ma már pontosan lehet tudni, ez teljességgel sikerült neki.

Az estéröl és az ott elhangzott beszédröl 4 egymásról nem(teljesen) tudó, független forrás is feljegyzést készített, ebböl a három német persze csak a háború után lett ismert, az oroszok meg mint szinte mindig, igen jól voltak informálva.

Az egyik forrás az este folyamán hivatalosan feljegyzéseket készítö Curt Liebmann altábornagy, az ö összegzése a legszárazabb, de teljesen egybevág a többivel. Ez a feljegyzés csak 1954-ben került nyilvánosságra.

Ma is ezen a néven fut: A Liebmann-Feljegyzés.

A másik német forrás az úgynevezett Mellenthin-Diktat, amelyet Horst von Mellenthin, von Hammerstein adjutánsa készített. Amelyet rendkivül fontos történeti értékü iratként kezelnek. 

A harmadikat pedig Reader Admirális adjutánsa, Martin Baltzer készítette egy függöny mögött ülve.

A negyedik forrást meg egy bizonyos szovjet kém Gréta szállította, aki nem volt más, mint von Hammerstein harmadik lánya Helga. Ez a legkésöbb ismerté vált forrás a legrészletesebb és nagyjából minden addigi kérdést tisztázott. Ès igen ez a jelentés is Sztálin asztalán landolt.

Akkor térjünk rá a lényegre, ahogyan Hitler is kivárta a sorát és csak a vacsora után emelkedett fel beszédre.

A lényeg négy részre volt osztható, belügyek, külügyek, gazdasági ügyek és a hadsereg újraépítése.

A beszédben tulajdonképpen nem volt semmi meglepö, ahogyan az sem, hogy alig négy nappal a hatalomra jutása után Hitler minden skrupulus nélkül kijelenti, kell az élettér a németeknek keleten, de ez az élettér, csak a földre vonatkozik, azaz egy-két millió embernek onnan el kell majd tünnie.

Természetesen a hódításhoz hadsereg kell, a hadseregnek meg fegyver, azért nagymértékü fejlesztéseket igért meg minden téren és biztosította a tábornokokat, hogy nem kerülnek más fennhatósága alá, ez alatt ekkor az SA-t kellett érteni. Mindez persze eleinte titkosan fog zajlani, igérte Adolf. Volt még a marxizmus kiirtása, mint fontos elem, meg persze a köztársaság maradványainak ellapátolása is elhangzott.

A történészek igazából csak abban nem bírnak dülöre jutni, milyen hatása volt ennek a beszédnek pontosan a hadsereg vezetöire. Volt ugyanis tiszt, aki nem vette komolyan az amúgyis egy jellegzetes Hitler beszédre emlékeztetö produktumot, azonban ma már úgy tünik, hogy sem semmilyen vita és érdemi hozzászólás nem hangzott el a beszéd után, holott az igen hamar öszinte arcot mutatott a nácizmus céljait illetöen, azaz jóváhagyólag tudomásul vették a tábornokok a beszédet.

Èn személy szerint az gondolom, hogy a nácik hamar, nagyon hamar megvillantották, hogy tölük mire lehet számítani és itt most nem erre a beszédre gondolok, hanem a 1933 március 5-ei választás elött történtekre. Ehhez a hadsereg vezetöi, aki elméletileg egy full apolitikus sereg dolgozó kellett volna, hogy legyenek, teljességgel aszisztáltak. Nem tettek semmit. Mire Hammerstein és a hozzá hasonlók a Fritsch és von Blomberg botrányokból rájöttek(Egyesek/kevesek már a hosszú kések éjszakája után nem ringatták magukat különösebb álmokba), hogy már a puccson kívül semmi esély a változtatásra, már késö volt. A történeti fellelösség  a császári korban felnött, kiképzett és szocializálódott német katonai(és politikai) elit vállán nyugszik. Elsösorban ök tehettek róla, hogy a nácik hatalomra jutottak és hogy 1945-ig ott is maradtak.