Ma 16 éve lőtték le Genovában Carlo Giulianit és ma 73 éve, hogy a a Valkűr-hadművelet csődöt mondott. Azaz nem volt egyszerű mára "valakit" találni. Aztán sikerült. A Harmadik Birodalom egyik leggazdagabb emberét, aki nem Hermann Göring volt. Hanem Friedrich Flick.

Nehéz vele kapcsolatban objektívnek maradni, de azért megpróbálom. Jöjjön hát egy sikeres náci.

Herr Flick 1883 július 10-én született Ernsdorfban, Észak-Rajna-Vesztfália tartományban és meghalt 89 évesen Konstanzban, a Bodeni tó partján 1972 július 20-án. Nem rossz körülmények közé született, az apja sikeres bányafa kereskedő volt. Gimnázium Siegenben, majd kereskedelmi főiskola Kölnben, ahol jó, alapos és a korszakban kifejezetten modern képzést kapott, diplomás kereskedő lett, jobban mondva közgazdász 1906-ban. 1913-ban már az acéliparban vezetőségi tag, de két évvel később  lemond tisztségeiről és a saját üzletére koncentrál. Korabeli szanáló menedzser volt, tönkre ment gyárakat vásárolt és csinált belőlük pénzt. Sajnos nehéz szabadulni, attól az érzéstől, hogy ez ekkoriban sem egy karitatív meló volt, sőt. Az Első Világháború belőle speciel gazdag embert csinált, pörgött az ipar egyik része, na, a hadi, ja...

A Ruhrvidéken sűrű volt a mágnás élet, nem is engedték be oda, hát kicsit arrébb ment, 1923-ban már Berlinben székelt, az erre a korra igen jellemző szuperinfláció neki csak jól jött, ő is sorban állt csak nem az ételosztásnál, hanem a gyárosztásnál. Arra azért nagyon figyelt mit vett meg, kizárólag acélipar volt a érdeklődési területe. A 20-as évek közepére, végére már a legnagyobbak közé számított, de ahogy az ennél a típusnál lenni szokott, ő a legnagyobb akart lenni. 1932-ben elképesztően nagy üzletet csinált(a 29-es gazdasági világválság sem ártott meg neki különösebben), a Gelsenkircheni Bányákat(Ez akkoriban Németország legnagyobb bányászati cége volt) eladta az államnak háromszoros áron, mondván különben a franciáknak adta volna el. Ez 1932-ben a hazaárulással lett volna egyenértékű, viszont ő bomba üzletet csinált, még ha erősen kétséges volt is, hogy ez a törvények betartásával összhangban volt, 1932 egy erős év volt finoman szólva, de még így is az év egyik botránya volt a Gelsenberg affér. Nagyon nehezen kecmergett ki az ügyből, még úgy is, hogy milliós nagyságrendben támogatta az igen sűrű választási évben Alfréd Hugenberg pártját a DNVP-t és a Heinrich Brüning féle Centrumpártot is, nem egy téttel kaszinózunk alapon. A nácikat ekkor még elkerülte, de azért a titkárát beültette a hírhedt Keppler-Körbe, ahol Himmler és az SS gazdasági érdekeltségét jelentő törzsasztal volt. 1933 február 20-án ő is ott volt Hitler és a gyárosok titkos találkozóján a Reichstag Elnöki Palotában. az itt elhangzottak fényében nem meglepő, hogy 1934-től meg a nácik pörgetik meg a hadiipart, ami ugye megint csak jól jött neki. Innentől persze a nácikat támogatta bőkezűen, évente 100 000 birodalmi márka csúszott állampártnak. 1937-ben, mikor felemelték a létszámstoppot, gyorsan pártag lett ő is. Ő a Himmler körüli csoporthoz tartozott, ennek minden előnyével. Innentől mint egy korabeli Mészáros Lőrinc, sokoldalú lett, sok állami megrendeléssel kistafirungolva. (Már nem csak az acél a cél...) Hogy, hogy nem, a zsidó vállalatok kisajátításánál  is ott sertepertélt, például a Simson művek, ami egy türingiai fegyvergyár volt. Flick művészete abban rejlett, hogy bár Himmler közelinek számított, kiváló kapcsolatot ápolt Hermann Göringgel, aki szintén sokoldalú vállalkozó is volt, marsallsága és sok minden más mellett, műgyűjtőnek sem volt utolsó, ugye. Ennek köszönhetően ő volt az, aki a zsidó vállalatok kisajátításakor rendszerint szóba jött, mint aki szóba jöhetett. Természetesen később a német hadiipart "sújtó" szakmunkás és munkás hiány miatt, ő is kényszermunkások, hadifoglyok és lágerlakók tízezreivel dolgoztatott, főleg persze a háború alatt. Mint ahogyan az elfoglalt, bekebelezett területeken is terjeszkedett erősen.

Természetesen semmi sem tartott örökké(ezer évig sem), így a Harmadik Birodalomnak is befellegzett, amit mert hülye éppen nem volt Herr Flick, jó előre sejtett. Természetesen fel is készült arra alaposan, hogy nemsokára nem Heinrich és Hermann fújják a passzátszelet. A cég központját sietve Berlinből Düsseldorfba helyezte át, a céges levéltárral egyetemben. A kínos aktákat és hát ugye volt bőven ilyen, meg szépen megsemmisítette. Gyorsan elkezdte régi számláit előkeresni, amelyek még a weimari pártoknak szóltak. Ettől még persze letartóztatták. Érdemeire való tekintettel saját pert kapott Nürnbergben, eddig tulajdonképpen rendben is volnánk, azonban 1947-ben hét év börtönnel megúszta és persze 1950 tavaszán ki is engedték. Cégeinek a 75%-át elvesztette, de a háború vége felé való ügyeskedéseinek hála azért volt ez-az a háznál. Finoman szólva érdekes volt a Nyugat-Németországban maradt Flick konszern sorsa. Hamar kiderítették, hogy nem volt felelős semmiért és egyébként sem volt "olyan" fontos cég. Az amerikaiakkal való tárgyaláson rendkívül ügyesen lavírozva a konszern egy része eladásra került, ebből lett pénz a többiek fejlesztésére, azaz a cég, a konszern maga meg lett mentve. Többek között 1952-es áron kártalanították az elvett zsidó vagyont, ezzel is lerázva a birodalmi idők nyűgjét. Természetesen egy újabb sikertörténet indult, immár részben Flick fiainak a vezetésével, 1955-re már 100 vállalatot birtokoltak újra. A gazdasági sikerrel persze más is járt, 1963-ban például kitüntették. Mondjuk elképzelni nem tudom miért, de mindegy már.

1966-ban visszavonult és Dominikán illetve a Bodeni tó partján pergette le élete maradék napjait.

A vér nem válik vízzé, erről csak csupán az a Német Szövetségi Köztársaságot (politikai)alapjaiban megrázó Flick botrány 1981-ből tanúskodik, amelyben majdnem minden párt, de főleg a CSU volt érintett, Helmut Kohl éppen megúszta anno, hogy kicsit később az egyik legjelentősebb német kancellárrá válhasson. No mindegy, ebben a mocskos pártfinanszírozási ügyben az illetékes Friedrich Karl Flick volt, az elsőszülött. (Aki szintén műgyűjtő, hiába hát nem ezt látta az apja barátainál..., bocsánat a sok rosszindulatért.) Tehát történelmi tablónk újra egy nem túl pozitív versenyzővel gyarapodott, de élete szerintem érdekes és tanulságos olvasmány. (A kép is a wikipediáról van.)