e.o.plauen
2014. március 20. írta: Skog

e.o.plauen

Jó reggelt, mára egy karikatúrista és képregényrajzoló került a blogra:

http://de.wikipedia.org/wiki/E.o.plauen

Erich Ohser. 1903-ban a Szász Királyságban született, Vogtlandon Plauenben nött fel, innen a müvészneve e.o.plauen. Grafikusként végzett Lipcsében és hamar a Vorwärts (SPD pártlap) karikatúristái között találta magát.

Nem lett népszerü a náciknál ezért.

A nácik hatalomra kerülése miatt munkát kellett váltania, így lett belöle képregényrajzoló. A német Comic kultúra neki köszönheti a Vater und Sohn képregényeget, melyek már a Harmadik Birodalomban is népszerüek voltak.

Mivel megmarad rendszerkritikus elemnek, sajnos a sors lesújtott rá is:

1943-ban egy bombázás alatt a pincében szerkesztöjével és egyben barátjával Erich Knauf-al politikai vicceket suttogtak egymásnak ezt egy korabeli "rendes" német kihallgatta és feljelentette öket. Roland Freisler karmai közé kerültek, ö meg nem volt az a toleráns típus. Ohser nem várta meg az nyilvánvaló ítéletet, felakasztotta magát. Knaufot lefejezték.

A per és kivégzés költségeit az özvegynek kellett állnia.

anti-nazi-cartoon.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://teeundarchive.blog.hu/api/trackback/id/tr505870703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.