Elöljáróban elnézést az áldozatoktól a címért. Mint a Wikipedia vonatkozó szócikke is írja, erősen eufemisztikus ez a név. Mégis maradtam az egyszerü tükörfordításnál, mert sajnos nagyon találóan jellemzi a náci Németország végóráit.

Eredetileg August Eigruber, a felsö-ausztriai "fönáci" lett volna a célszemély, de már megint találtam valamit az életrajzban, ami sajnos messze érdekesebb mint egy kivégzett középnáci Ausztriából.

Az a tér, idöben és geográfiailag, társadalmilag és értékrendileg, ahol egy fogolytáborban gyakorlatilag puszta kézzel rohannak meg foglyok százai egy örtornyokkal védett kerítést, amiben áram folyik és február van mínusz 10 fokban, az mindent elmesél arról a helyröl, ahol emberi morálról nem lehetett vagy csak alig lehetett beszélni. A náci Németország és az általa megszállt nyugat-európai fejlett civilizációhoz sorolt államok, társadalmak rendkívül alulteljesítettek ezen az emberségpróbáló vizsgán, amit a náci uralom jelentett Európában. A kollektív társadalmi felelösség kérdését elbagatelizáló szellemi irányzatok ma is több helyen tetten érhetöek, söt a közvélekedés részét is képezik. Itt a blogban pont arra próbálok rávilágítani, hogy ez nagyon, nagyon veszélyes terep. Elfelejteni, hogy emberek milliói hogyan vesztették el életüket vallási, etnikai (fajelméleti) és/vagy politikai alapon, több mint hiba.

Talán ha egy-egy példa, egy-egy megvilágítható személyes, érdekes életkép, életpálya napvilágot lát magyar nyelven is, akkor talán.

Nos akkor a helyszín, a Harmadik Birodalom roskatag állagú építménye, ott is az Ostmark(Ausztria) és azon belül Felsö-Ausztria és azon belül pedig a mai cseh határ felé eső terület a Mühlviertel. Idöpont pedig 1945 február 2-a, éjjel. 1944/45-ben a tél ritka szigorú volt, hideg és hosszú. A Mauthausen-i koncentrációs tábor egyik halálblokkjában senyvedö, majdnem kivétel nélkül szovjet tisztek, foglyok úgy döntenek, hogy legalább "állva" haljanak meg, azaz megrohamozzák a tábor feléjük esö kerítés részét és megpróbálnak kitörni. Egy csoport eszkábált csúzlikkal és poroltókkal megrohanta a gépfegyverekkel és fényszórókkal felszerelt örtornyokat, egy másik csoport nedves ruha és textildarabokkal rövid zárlatot okozott a kerítésen és egyszerüen keresztülmásztak a falon. Gyakorlatilag azonnal mészárszék alakult ki, 419 embernek sikerült elhagynia a tábor területét, igaz ebböl körübelül száz még lötávolon belül sebesülten vagy holtan összeesett, vagy egyszerüen csak addig bírta szusszal. A barakban maradt 75 menni nem tudó beteget kivégezték még aznap éjjel. Nagyjából 300 fogolynak sikerült a szökés és igyekeztek a szélrózsa minden irányába menekülni.

Másnap reggel a tábor vezetösége hajtóvadászatot hirdetett, a rendörtöl a tüzoltón át a helyi lakosság segítségét kérve. A hajtóvadászat három hétig tartott, ezalatt akit fel tudtak hajtani, azt helyben lelötték vagy agyonverték, ha valaki élö fogollyal tért vissza, azt nyilvánosan megszégyenítették, a még élö foglyokat természetesen azonnal, helyben agyonlötték. Ried in der Riedermark volt a hajtóvadászat központja, ide kellett vissza hozni a tetemeket, ahol ahogy azt egy rendes vadászaton illik, szép nagy halomba gyüjtötték a holtesteket. Összesen 11 szovjet tisztnek sikerült megmenekülnie, nekik sikerült emberekkel találkozni a helyiek között.

Ami igazán pikánssá teszi az eseményeket, hogy 1994-ben egy játékfilmet forgattak a történtekröl, a Hasenjagd – Vor lauter Feigheit gibt es kein Erbarmen/ Merö gyávaságból nem születhet irgalom címmel, a forgatás alatt párhuzamosan egy dokumentumfilmet is forgattak, hogy például a helyiek hogyan állnak a forgatáshoz, a témához hozzá. DVD-t beszerzem, megnézem és beszámolok róla.

A tettesek zömét 1947/48 bíróság elé állítják, van akit elítélnek, 12 év a legerösebb ítélet, voltak felmentések is böségesen.

Az áldozatoknak meg minden tiszteletem.

A fotó a KZ Mauthausen Archivumából van.