Ma Carmine Crocco személyén keresztül vetünk egy nem túl klasszikus pillantást az olasz egység, Itália megszületésének körülményeire.
Carmine Crocco egy olasz bandita volt vagy egy helyi Robin Hood, vagy Garibaldi és II Ferenc egyik irreguláris csapatának a vezetöje, vagy valaki akivel rendesen elbánt a sors.
Crocco Rionero in Vulture kisvárosában született 1830-ban Dél-Olaszországban. Rendkivül nyomorúságos körülmények közé, az édesapja pásztor volt a helyi földesúr szolgálatában, édesanyja pedig paraszt. A család elég komoly nélkülözéseken ment keresztül, így a három fiú és egy lánytestvér igyekezett a lehetö legkorábban hozzájárulni a család ellátásához. (Ha minden igaz)1836-ban egy április reggel kezdödött el a család kálváriája, mikor egy kutya, amiröl persze késöbb kiderült, hogy a földesúré, az udvarukban egy nyulat megfolytott, erre válaszul Donato, Carmine Crocco bátyja megölte a kutyát. Naná hogy a nemes úr, Don Vincenzo hamar megtalálta a kutyát holtan, a helyszíntöl nem messze lévö Donáto-t meg alaposan elnáspángolta. Ezt meghalván az öt hónapos terhes anyja sietett fiát megvédeni, azonban mikor közéjük állt öt rúgta meg a dühöngö Don Vincenzo úgy, hogy a szerencsétlen asszony elvetélt és három évig az ágyat nyomta. Ez eddig elég elszomorító történet, gondolhatnánk, hogy nagyjából itt véget is ért, mégiscsak elvetélt az a szerencsétlen asszony, de nem. 1836-ban járunk, amikor bizony még jogegyenlöség sincs. Pár nappal késöbb Don Vincenzo feljelentést tett, hogy a férj Francesco le akarta öt löni. Ma már nem rekonstruálható ez az eset teljesen pontosan, én valahogy úgy képzelem el, hogy Francesco fegyvert fogott Don Vincenzora, ami azért valahol érthetö volt. Szóval az apát meg jól börtönbe zárják, a gyerekeket meg szétszórják más családoknál, hiszen a kis birtokukat el kellett adni, mert fenntartó hiányában, nem tudták fenntartani.
Donato és Carmine pásztorok lettek és sajnos csak nagyon ritkán tudták a család többi tagját meglátogatni, az események súlya alatt és persze az elszenvedett tarumától az anyjuk szép lassan elveszítette a realitáshoz való kapcsolatát és gyermekeit többé nem ismerte fel.
1845-ben a Carmine megment egy folyóba esett nemest a megfulladástól és így egy kisebb summához jutott, így kivásárolhatta édesapját a börtönböl és visszatérhettek Rioneroba. Azonban a börtönben eltöltött évek alaposan megviselték Francesco-t és nem volt képes ellátni többet a családfenntartó szerepét.Ezért Carmine lett a család feje és elhelyezkedett egy gazdaságnál, ahol Don Vincenzo fiával, Don Ferdinandoval futott össze véletlenül 1847-ben. Azt hogy az eset az édesanyjával azért még akkoriban is egy kirívó esetnek számított jól mutatta, hogy szemben az apjával, Don Ferdinando hajlandó volt kártérítést adni a családnak. Végül is kisebb tárgyalások után Carmine megkapta amit kért és bérlöje lett a három szántónak(?), amiböl azt remélte, hogy annyi pénzt tud termelni, hogy kiválthassa magát a katonai szolgálat alól. Pechére akkoriban II. Ferdinánd Sziciliai Királynak, erösen szüksége volt katonákra, így eröszakkal besorozták mégis.
1848-tól 1851-ig tulajdonképpen eseménytelenül teltek az évek a katonaságnál, amikor is Carmine levelet kapott a növérétöl, aki ekkor a családfenntartó szerepét betöltötte, hogy jaj baj van, egy nemes úr erösen érdeklödik iránta, nem a legtisztességesebb módon. Mivel Rosinát a hugát, ilyen módon hírbe hozták, valamit tenni kellett. Ebböl lett az elsö gyilkosság amit elkövetett, ugyanis egyszerüen agyonverte a vita hevében a csábítót. Innen nem volt visszaút, törvényenkivüli lett és a Forenza környéki erdökben rablásból tartotta fenn magát több társával együtt. 1855-ben elfogták és 19 év börtönre ítélték, azonban 4 év múlva meg tudott szökni és persze más lehetösége nem lévén folytatta a "mesterségét". Ekkor megtudta, hogy Garibaldi büntetlenséget ígért azoknak, akik a Bourbonok ellen felveszik a harcot. Èlt ezzel a lehetöséggel és többször is kitüntette magát a harcokban, azonban azok végével, újra el akarták fogni, hát újfent menekülésre fogta a dolgot.
Mivel Garibaldiban csalódott így az ellenfélhez pártolt át II. Ferenchez(Ferdinánd fia, szintén Nápoly-Sziciliai Király) ahol egy 1000 fös szabadcsapat, hozzá hasonlóakból verbuválodott csapat vezetöje lett. Elsökörben rendkivül sikeresen vezette a csapatát, azonban a (polgár)háborúban igazán esélyük a gyözelemre nem volt. Gyakorlatilag gerillaháború lett belöle, amit ugyan igen sikeresen oldott meg, de a számok és a politikai helyzet nem nekik dolgoztak, ezért az idövel a szép lassan fogyatkozó csapat ellen már hatalmas reguláris erök vadásztak. Az egyre nehezebb helyzetben, bár még csatát is nyert, törés következett be a "felkelök" között és a legfontosabb partner a spanyol tábornok José Borjes elhagyta öket. Igaz hírük is erösen megtépázódott, mert rendkívül brutálisan léptek föl a politikai ellenfeleikkel szemben. A helyzet egyre jobban brutalizálódott, gyakorlatilag egy mini mozgó diktatúraként viselkedtek Dél-Olaszországban, a gazdagokat megzsarolták és elrabolták, így finanszírozva a "hadjáratot". Természetesen erre a válasz is elképesztöen brutálisra sikeredett, 1863-ban az egyszerre elfogott, magukat megadó egységeit, körülbelül 200 embert ítélet nélkül helyben kivégezték. Lassan kifulladt az eröszakhullám és lecsendesedett az erösen megcsappant számú, ekkor már banditának hívott csapat körül minden. Crocco visszavonult egy nehezen megközelíthetö erdöbe és amnesztiára várt, ami nem érkezett meg így utolsó reménye a Pápa, a Vatikáni állam maradt, ezért oda szökött. Itt reményeivel szemben elfogták és kiszolgáltatták az olasz igazságszolgáltatásnak, 1872-ben 62 rendbeli gyilkosság, 13 rendbeli gyilkossági kisérlet és számos egyéb( gonosztett elkövetöje... ként) halálra ítélték, amit kegyelemböl életfogytiglanra változtattak. Hosszas raboskodás után 1905 június 18-án halt meg.
