Hanka és Sascha /06.08/
2014. szeptember 01. írta: Skog

Hanka és Sascha /06.08/

Egy egészen ritka találat a mai(Azaz a jóval ezelőtti, mert harmadjára sikerült befejezni. Amióta új munkahelyem van, sajnálom, de nehezebb az élet posztolgatási szempontból.).

Johanna "Hanka" Grothendieck, ő lesz a főszereplönk. Őrá pedig Alexander "Sascha" Schapiro-n keresztül akadtam. Anarchisták. Férj és feleség. Zsidó és német. Na meg egy francia matematikus, Alexander Grothendieck, szóval egy kis geometrikus algebra is lesz, nagyon kicsi, ígérem. Lesz itt sok minden, érdekes és elgondolkoztató.

Szerintem ők is egy vékony, de nagyon is eredeti kis szál a történelem gombolyagában, amit ha kibogozunk akkor a 20. század eleje, közepe érthetöbb lesz, lehet.

Hanka 1900 augusztusában született Hamburgban, egy szállodatulajdonos, kereskedő gyermekeként született. Gondolhatnánk akkor teljesen konszolidált viszonyok között cseperedett fel, de nem. Édesapja, aki külön megérne egy posztot, szépen elszántan, már-már rejtői fordulatokkal tarkított karrierjét erős lejtmenetbe rakta, no jó fortuna sem pártolta. A föbb állomások, röviden: Hamburgban egy jó helyen lévő és jó hírű hotel tulajdonosaként "indult", ebböl kávékereskedelem lett, aztán pincér, halkereskedő (Hamburg van hal, nem?), ezután cipőpucoló stand és nyilvános wc tulajdonos, végül cipőpucoló. Nem teljesen korrekt háttér 5 gyermek felnevelésének. Küzdelmes egy gyermekkor lehetett. Hanka az egyre szűkölő otthonra ügyet sem vetve, jól tanult, holott a Lyceumot ott kellett hagynia, azt sem tudták fizetni, de azért óvópedagógusnak kitanul. Kitartó típus volt. Én nem hiszem, hogy az ő életkörülményei között lediplomáztam volna. Az első világháború alatt volt tinédzser, de ha a főleg Hamburgban igen viharosra sikeredett átmenet a monarchiából a köztársaságba, mondjuk felnőtté váláshoz volt a háttér, hát. Nem ideális viszonyok voltak. 

Mint a legtöbb német fiatal ő is kapcsolatba került a Szabadnémet Fiatalok irányzattal, ami a Vándormadár csoportosulás egyik fő ágát képezte, itt nem csak arra kell gondolni, hogy ki a természetbe jeligével kirándultak a német fiatalok, hanem mindeközben ez egy vándor szabadegyetem és vitafórum is volt. (Elég sok minden befért a egy kalap alá. a szélsőjobboldali gondolatoktól a klerikális dolgokon keresztül a baloldali eszmékig, de alapvetően és elsősorban városi fiatalság, polgári rétegek voltak a célkeresztben és végül is a nácik betiltották, igaz mit nem.

Mindenféle reformmozgalmakkal került kapcsolatba, mint például a Fichte-Hochschule Hamburgban(Ez egy erősen jobboldali, de leginkább antimarxista intézet volt Hamburgban 1914-16 között), vagy az expresszionista Die Kampfbühne színházi csoporttal, na ez már egy anarchoszindikalista brigád volt. Még mindig nem nagykorú, de már a Der Pranger/A Pellengér című rövid életű lap munkatársa, ez a lap szinte kizárólag a kurvákkal, azaz a prostitúcióval foglakozott, na nem csak a szex oldaláról, nem is lett hosszú életű egy sajtóorgánum. Emiatt életében nem először és persze nem is utoljára szenvedi el a rendőrség kitüntető figyelmét(Ha minden igaz egy kissé obszcén vers volt a méreg oka). Ebben a miliőben ismerkedik meg a késöbbi férjével Johannes "Alf" Raddatz újságíróval. 1925-ben megszületik Frode nevű leányuk, aki a szülei mostoha körülményei miatt előbb a nagyszülőknél, majd gyermekotthonokban nőtt fel.

1926-ban ismerkedik meg Hanka élete igazi párjával Alexander Schapiroval(Őt nem szabad keverni egy másik neves anarchistával nevezetesen Alexander Mojszejevics Shapiro-val), róla egyenlőre keveset tudtam kideríteni, de róla "biztos", hogy lesz még poszt. Szóval Sascha a mai Oroszország nyugati peremén fekvő Novoszibkov kisvárosában született meg 1890-ben. Korán kezdi a forradalmárságot, már 1905-ben részt vett a forradalomban. Utána Machno követője lett és menekült, mármint az győztes Nagy Októberi Szocialista Forradalom után jóval, ugyanis 1924-ban tűnt fel Párizsban. Majd Berlinbe költözött és itt fotográfus lett és 1928-ban a már fent említett későbbi matematikus Alexander Grothendieck apja is.

Hanka is fényképezésből próbálja párjához hasonlóan a napi betevőt megkeresni, közben persze agitálnak, szervezkednek, pörögnek főleg anarchoszindikalista körökben. Tehát a barna áradat hivatalossá tétele után ők is szedik a sátorfát és Párizsba menekülnek. A gyermek Alexandert egy ideig Hamburgban rejtegetik az evangélikus teológus és tanár Wilhelm Heydorn-nál.

1936 kitör a Spanyol Polgárháború, ők természetesen ott termettek és ott Orwellhez hasonlóan a POUM-t erősítették (sajnos az nem derült ki pontosan, hol és hogyan, legalábbis számomra még nem.).

1938-ban erősen az illúzióikat elveszítve, bőven elég ha Andres Nin halálának körülményeire gondolunk, tértek vissza Franciaországba, ahol őket is internálták és hol voltak ekkor még a nácik. 

1939-re helyzetük annyira helyre jöhetett, hogy Hanka el merte hozatni a fiát Hamburgból. Másfél év normálisnak mondható családi élet következett, aminek a Vichy Franciaország vetett végett 1941-ben, a családot újra internálták, majd rövidesen kettészakították, a zsidó származású Sascha Le Vernetbe került ahonnan, mint zsidót hamar átadták a náciknak akik nem teketóriáztak sokat és a frissen alapított Auschwitz-i Koncentrációs Táborba tették, ahol az egyik legelső áldozatok egyike lett. Ezzel szemben Hankáék a Rieucros-i Internálótáborba kerültek, ahol túlélték a megpróbáltatásokat, igaz az itt összeszedett tuberkulózis végzett végül Hankával 1957-ben és az is igaz, hogy Alexandernek meg kellett lógnia a táborból a túléléshez, ő egy nem akármilyen helyen vészelte át a továbbiakat, mint a francia protestáns falu Le Chambon-sur-Lignon-ban, ami egy olyan hely volt, ahonnan nem vittek el zsidókat, erről főleg André Trocmé "tehetett", de a falu lakói egy emberként melléálltak.

Azt, hogy mind Hankáról, mind Sascháról keveset tudni némileg fiúk Alexander miatt alakult így. Ő a nemzetközi matematikusok között is egy speciális és megközelíthetetlen hírességgé nőtte ki magát. Sajnos a szüleiről sem beszél, sem sokat sem keveset.

 hanka2.gif

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teeundarchive.blog.hu/api/trackback/id/tr306580119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása