Mézeshetek Rioban
2015. február 12. írta: Skog

Mézeshetek Rioban

Ma igen érdekes felhozatal volt, ebböl végül egy német zsidó család legfiatalabb gyermekét, egy igazi vagány lányt választottam, Olga Benariot.

Olga Benario 1908 február 12-én született Münchenben, egy zsidó és szociáldemokrata családba. Èdesapja ügyvédként olyan bajba került baloldaliakat is védett, akiknek nem volt pénze ügyvédre. Olga Benario már fiatalon társadalmi érzékenységröl és odafigyelésröl tett tanúbizonyságot, ezért az apja megengedte, hogy a politikai üldözöttek aktáit olvassa. Ezért nem meglepö, hogy nagyon hamar, 17 évesen már politikailag aktív és a kommunista párt ifjúsági szervezetében( KJVD) tevékenykedik. Késöbbi élettársát, az igen kalandos életü Otto Braunt követi 1925-ben Berlinbe. Braun, ekkor már szintén viszonylag fiatal kora ellenére, gyakorlatilag mesterkém. Olga Benario éppen ezért igen hamar mélyvízbe kerül, bár hivatalosan csak a Berlin Neukölln-i KJVD csoport tagja és gépirónö a szovjet kereskedelmi csoportnál. 1926-ban Otto Braunt és öt hosszas nyomozás és megfigyelés után letartóztatták, de őt édesapja ki tudta hozni a börtönből, ne feledjük még mindig csak 18 éves. 1928 április 11-én pedig egy igen figyelemreméltó fegyveres akció élén kiszabadítja élettársát és még 7 KJVD tagot, akikkel sikerül Csehszlovákiába menekülnie. Innen Moszkvába vezet az útja, ahol a Komintern ifjúsági tagozatánál lesz instruktor, közben a Nemzetközi Lenin iskolába (A Komintern káderképzöje) járt továbbképzésre. Tehetségesnek találják, ugyanis hamarosan alapos kiképzésben részesül, fegyverek, lovaglás, repülés és az ejtöernyözést is elsajátítja. 1931-ben szakítanak Braunnal, aki egy másik nöt választott magának. Hamarosan Párizsban letartóztatták, hamis identitással, majd Londonban is megismétlödik vele ez, hogy ez egyszerü futárszolgálat volt-e vagy valami más megbizatás bármilyen szovjet szervtöl, nem tudni. Viszont Londonban rendesen lebukik, mert az angolok elküldik az újjlenyomatát a németeknek, akik így azonosítják öt.

1934-ben személyitestörként/kiséröként Luis Carlos Prestés-el Braziliába megy, az álcájuk szerint egy portugál ifjú pár ök, akik a mézesheteiket Rio de Janeiroban töltik. Az alakítás annyira jól sikerül, hogy egy pár lesznek.

Braziliában Prestés feladata egy baloldali puccs megszervezése és végrehajtása volt, ami 1935 november 27-én zajlódott le teljesen sikertelenül. Ezután irány az illegalitás, azonban egy besúgó segítségével a rendörség szép lassan majdnem mindenkit elfog(A besúgót, Elsa Fernandest, a Brazil Kommunista Párt fötitkárának a nejét ezért halálra ítélik és megfolytják). 1936-ban a brazil hatóság egy igen egyszerü megoldást választ a terhes Olga Benario(-Prestés) szemben, egyszerüen kiadják a náci hatóságoknak, bár ez ellen az anyósa elszántan küzdött. Leánya Anita Leocadia Prestés már Berlinben a börtönben születik meg, ahonnan a szoptatás végével az anyósának adják oda a kislányát. Innen Olga Benario(-Prestés) elöször a KZ Lichtenburgba kerül, majd Ravensbrückbe kerül, 1942 ben a Bernburgi gyilkolásra szakosodott intézetben a Aktion 14f13 keretein belül elgázosítják. Nyugodjon békében!

 bundesarchiv_bild_183-p0220-302_olga_benario-prestes.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://teeundarchive.blog.hu/api/trackback/id/tr887163741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.