A német ellenálló
2017. augusztus 13. írta: Skog

A német ellenálló

Ma a wikipédia kalendáriuma igen kegyes volt hozzám, hamar elém került egy érdekes életrajz, egy említésnél többet érdemlő emberről, egy igazi német hősről.

Járjunk hát újra egyet a sajnos sikertelen 1944 július 20-ai puccs, a Walkür-hadművelet körül, ehhez segítséget ma Adam von Trott zu Solz fog nyújtani.

Von Trott a augusztus 9-én 1909-ben született Potsdamban, nemesi származású, sőt Németország legrégebbi családjainak egyikéből származott. Édesapja August von Trott, aki éppúgy mint őseik sok nemzedéken keresztül, tartományi államférfiként, politikusként közszolgálati tevékenységet végzett, August von Trott pályájának a csúcsa egy porosz kultuszminiszteri pozíció(1909-1917) mellett porosz, majd 1917-19-ben hesseni tartományi állam apparátusának az elnökségi pozíciója volt, a választott miniszterelnök ellensúlya.  Von Trott édesanyja pedig részben porosz tábornoki család sarja volt, anyai nagymamája pedig az Amerikai Egyesült Államok egyik legősibb családjának számító Jay családból származott, így von Trott az angollal is igen közeli viszonyt ápolt.

Berlinben nőtt fel tíz éves koráig, de 1919-től az édesapja hivatásának gyakorlási helyeinek sűrű változásának függvényében igen sok helyre járt középiskolába, Hannoversch Mündenban érettségizett 1927-ben. A családi hagyományoknak megfelelően Münchenben a jogi egyetemen folytatta tanulmányait, azonban egy szemeszter után Göttingenben találjuk, ahol a komoly súlyú Corps Saxonia diákegyesület tagja lesz, mondjuk atyai nyomásra. Egy angliai kirándulás egy életre anglománná teszi, annyira hogy egy szemesztert Oxfordban is eltölt. Angliában válik belőle munkáspárti, azaz baloldali érzelművé. Ez őt alaposan megkülönbözteti a többi nemesi származású ellenállótól. Ő nem volt konzervatív se. Oxford után a változatosság kedvéért Berlinben folytatta tanulmányait, hogy Göttingenben csinálta meg az abszolutóriumot 1930 decemberében.

1931-től két évig a Rhodes-ösztöndíjjal Oxfordban képezte magát tovább, sejthető ez csak mélyítette az angolok iránti elfogultságát. Elsősorban a politika és a közélet iránt tanúsított nagy érdeklődést és tiszteletet, amelyet a nem kicsit zűrzavaros weimari rendszer végjátékával nem igazán lehetett összemérni és ezért némiképpen megérthető az elfogultság maga is.

Oxfordban a Balliol College méltán híres lépcsőit koptatta, meglehetős sikerrel, hiszen két év alatt sikerült lediplomázni, holott alapjáraton három éves a képzés ott. Rengeteg kapcsolatra tett szert, mind a brit munkáspárt, mind a szakszervezetek tagjai közül szerzett barátokat, Sir Stafford Crips, a 1940-45 közötti moszkvai brit nagykövet, pedig egyfajta mentorává vált. Volt szerencséje Mahatma Ghandit élőben meghallgatni, aki nagy hatást tett rá. Az Oxfordi diákklubok, egyesületek is sokban segítették világszemléletének megszilárdulását. Kevés Németországban eltöltött idejében igyekezett aktívan a SPD munkájába bekapcsolódni és kapcsolattartóként szolgált az szocdemek és a labour között. Hitler kancellárnak való kinevezése Angliában érte, így kommentálta röviden "Szörnyű katasztrófa".

1933-ban visszatért Németországba, hogy a megkezdje joggyakornoki pályáját. Az ehhez szükséges ügyvédi gyakorlatot 1935-ben Berlinben egy zsidó ügyvédi irodában végezte el, ami azért utalt arra, hogy volt bátorsága. Ezek mellett az ilyenkor szokásos sokféle gyakorlati helyek közé már beékelődött egy két hónapos nemzetiszocialista jogi tábor, az milyen lehetett már, azért gondoljunk bele túl volt ekkor Németország egy két (izé) jogilag nem teljesen elvágólagos eseményen, tényleg csak gondoljunk a Hosszú Kések Éjszakájára vagy esetleg a a szocdem és kommunista parlamenti képviselők jogfosztására. Érdekes egy élmény lehetett, na.

Egy 1934-ben a Guardianban megjelent cikk, amely a zsidók jogi meghurcolásáról szól, amihez egy olvasói levelet írt, amiben leírta a tapasztalatait, amelyek nem feddték a cikkben állítottakat. Később jött rá, hogy egyrészt az ő általa tapasztaltak inkább a kivételeket erősítették, illetve hogy a náci Németország semmilyen fokú relativizálást nem érdemel meg, főleg nem zsidó üldözés témakörben. Innentől kifejezetten törekedett a már meglévő zsidó barátai mellé ujjakat is szerezni. Ez egyet jelentet azzal, hogy már korán 1935-ben kontaktot keresett és teremtett mindenféle rezsim ellenes erőkkel, a konzervatívoktól a kommunistákig. Mivel nem volt hülye és főleg nem naiv így sejtette, hogy szüksége lesz egy az igazi tevékenységét rejtő munkára, ezért 1936-ban mikor befejezte jogi tanulmányait, újra a Rhodes-Ösztöndíj felé fordult, hogy elmenne Kínába a kínai szuverenitást tanulmányozni egy évre. Az ösztöndíjjat megkapta és így 1937-ben több hónapos amerikai előkészítés és kapcsolatépítés után megérkezett Kínába, ahol éppen kitört a Japán-Kínai Háború. Ideális terep szuverenitásról habilitálni, nem? Nem ijedt meg, ott maradt és utazásokkal sűrűn tarkított, Pekingtől Japánon át Mandzsúriáig, tanulmányokat folytatott, amennyire tudott persze. Volt mit látni, mert hát a Japán-Kínai Háború sem volt leányálom, sőt rendkívül brutális és véres volt, nem csak a harctéren.

Édesapja halála szakította meg a "tanulmányait", így érkezett vissza 1938 őszén Németországba, ahol hamar realizálta, hogy párttagság nélkül nehéz lesz (jó) munkát találnia. Mivel közben Hitler egyre éhesebnek mutatkozott élettér ügyben(is), ezért von Trott 1939 júniusában Londonba érkezett és kiváló kapcsolatainak hála Lord Halifax-al is sikerült eszmét cserélnie, aki ekkor a brit külügyminiszter volt, ahol figyelmeztette a briteket, hogy Adolf nem fog megállni.

1939 augusztusában a new yorki Institut of Pacific Relations kérte fel tudományos munkatársnak, ahova mint a külügyminisztérium provizórikus munkatársa szeptemberben, a háború kitörése után ki is utazhatott. Az Intézetben hamar nekilátott a szokásos kapcsolat építésnek, ami miatt meg az FBI is figyelte mint potenciális náci kémet, igaz hamar lezárták az aktát, miután rájöttek, hogy finoman szólva is rezsimellenes. Barátai egyébként folyamatosan óvták, hiszen hatalmas rizikó volt ekkoriban is német ellenállónak lenni, ahogyan azt is szerették volna amerikai és angol barátai, hogy ne térjen vissza a náci Németországba.

De visszatért, Japán, Kína és Szibéria útvonalon, valami előnye a Molotov-Ribentropp paktumnak is volt, sőt elhelyezkedett a külügynél, nagy szó ez ám párttagság nélkül, mint tudományos munkatárs és csoportvezető. A csoport pedig az igen fantáziadús propaganda és ellenpropaganda az Amerikai Egyesült Államokban és a Távol Keleten nevet viselte. Adam von Trottnak ez ideális terep volt az ellenállási mozgalmat szervezni.

1940 júliusában mindezek közben elvette feleségül Clarita Tiefenbachert, egy hamburgi jogász lányát, aki tudta, hogy egy ellenállóhoz megy feleségül. Két gyermekük született, Verena és Clarita. A biztonság kedvéért semmi konkrétumot nem árult el a feleségének, nehogy bajba kerüljön, így is bajba került.

Trott megkapta 1941-ben az amúgy igen hálátlan feladatot, Subhas Chandra Bose terelgetését. Bose aki indiai brit ellenes politikus volt, aki akár fegyveres erővel is megdöntötte volna a britek Indiai hatalmát. Miután Ghandi és Nehru, ezért kitessékelte vagy Bose sértődötten kilépett (mindegy) az Indiai Nemzeti Kongresszusból, saját militáns mozgalmat alakított és keresett magának szövetségeseket. Mivel Indiában bár népszerű volt, de ebben az ügyben nem igazán sikeres, hát próbálkozott Moszkvában, de nem jött össze itt sem semmi, így került a Harmadik Birodalomba, ahol sikerült Ribentroppal és magával Hitlerrel is találkozni. Végül Himmler karolta fel, aki közismerten vonzódott az idióta bizniszek iránt. Szóval éppen Subhas Chandra Bose hozta meg von Trott szerencséjét, ő terelgette és nyugtatgatta a kissé ideges és nem túl realista indiait és terelte el róla a figyelmet, hogy előléptették és persze nem kérdeztek sokat, hogy miért utazik olyan emiatt is sokat. 

El is értünk hősünk tényleges ellenállói szerepéhez. Ő nem robbantott, nem szabotált, nem is nagyon kémkedett, ő szervezett és összekötött. Focis hasonlattal érve, lehet hogy von Stauffenberg volt a 10-es, az irányító, de von Trott volt az örökké futó szürke zongoracipelő, aki nélkül von Stauffenberg labdába se rúgott volna.

Adam von Trott, hogy tudatosan-e vagy csak véletlenül nem tudni, soha nem alakított klasszikus ellenálló csoportot és nem szervezett maga köré sejtet. Ez vélhetően segített neki, hogy a Gestapo csak a Hitler elleni merénylet után tudjon lecsapni rá. Ő a Kreislauer Kreis legbelső köréhez tartozott. Ez az ellenálló csoport az egyik legjelentősebb, polgári ellenálló csoport volt, Helmuth James Graf von Moltke és Peter Graf von York von Wartenburg vezetésével. Több tagjuk, mint például Adam von Trott jelentett átfedést és összeköttetést von Stauffenberg katonai ellenálló csoportjával. Von Trott feladataihoz tartozott, hogy sok külföldi utazásai alatt folyamatosan kereste a kontaktust a szövetségesekkel, Svájc, Svédország és Törökország voltak a terepek. Ezenkívül a megszállt Európában is viszonylag szabadon mozgott, így például Hollandiában négyszer is találkozott holland ellenállókkal. Kiváló holland és angol kapcsolatainak hála, a német ellenállás memoranduma egyenesen Churchill előtt landolt, aki ugyan felbátorítónak nevezte ezt, de agyonhallgatta a nyilvánosság  előtt, nem volt szabad a brit közvéleménynek tudnia a róla, hogy Németországban igenis létezik ellenállás. Von Trott törekvéseinek jelentős része pont ezért, sajnos részben eredménytelen volt. Talán emiatt is vette magát megújult intenzitással a von Stauffenberg féle szervezkedésbe. Utolsó útja éppen ez ügyben Svédországba vezetett egy bizonyos Willy Brandthoz, akihez az a Julius Leber ajánlotta be, von Stauffenberg csoportjának szociáldemokrata kulcsszereplője. Brandtnak azért szóltak, hogy álljon készen, mindjárt megdöntik a nácikat. A merénylet előtt von Stauffenberg Adam von Trott berlini otthonában járt, jelezni, hogy másnap van a nagy nap. Sajnos azonban, a merénylet éppúgy mint a puccskísérlet nem sikerült, ezért július 25-én letartóztatták Adam von Trottot, aki bár elszökhetett volna, de  családját féltve nem tette ezt, így a biztos halál várt reá is.

"Az mégis jó, hogy lettek emberek, akik legalább merték megpróbálni ezt az erőszakuralmat megtörni. Legalább ennyi a történelmi tény."

Fogság, vallatás, verés és kínzás várt rá, na meg Roland Freisler, aki a német jogtörténetbe nem csak a hangjával és stílusával rikoltotta be magát, hanem a joggal köszönőviszonyba sem kerülésével. Érdemes amúgy meghallgatni:

 

Kérdés csak annyi volt, mikor végzik ki. Fontos ember volt, hamar 1944 augusztus 26-án teljesedett be a végzete. Nyugodjék békében. A szabadságért halt meg.

Persze a nácik nem lettek volna nácik, ha a bosszújuk ártatlanokra nem vetült volna ki. Clarita von Trott a berlini Moabit börtönbe került, mint rokon. A gyerekeket pedig elvették és SS Bad Sachsai Gyermekotthonába kerültek, szerencsére még 1944-ben a család maradéka egyesülhetett otthon.

Adam von Trott a példa arra, hogy a nácikat időben "észre lehet venni"  és veszélyesnek tartani és ezért haladéktalanul a küzdelmet minden eszközzel fel kell venni.  Nem elvitatva a német ellenállásban betöltött szerepét, mondjuk Claus von Stauffenbergnek, de ő csak a háború hatására lett Hitler és náci ellenes, akinek a háború elején még bőven akad zsidó és lengyelellenes véleménye és a háborút is helyeselte. Ezzel szemben Adam von Trott semmilyen rasszizmus vádja nem érhette 1939-ben sem, mint mondjuk 1935-ben. Nekem, ezért ő a német ellenálló.

adam-von-trott-5.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teeundarchive.blog.hu/api/trackback/id/tr2312730942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.