A 20. század méltatlanul elfeledett sportja: Ki szívott többet éremesélyes kategória
2019. január 31. írta: Skog

A 20. század méltatlanul elfeledett sportja: Ki szívott többet éremesélyes kategória

A lengyel történelemben nem csak a 20. század volt balsorstól súlytott, de a 20. században kétségkívül nem fortuna asszony volt a lengyel címerállat az biztos. Egy lengyel történet következzék, Helena Kornella története.

Helena boldog béke időben, nem egy szerencsés helyen született. Ehhez képest az elsö lengyel urulógusnöt tisztelhetjük benne. Vissza ahhoz a születéshez: 1897 november 6-án Jasloban látta meg a napvilágot, ami Lviv(Lwów, Ilyvó izé Lemberg) és Krakkó között nagyjából félúton és még ippeg Lengyelországban van, ma. Akkoriban az elsö 1772-es lengyel felosztásnak köszönhetöen ez akkor a Monarchiában volt. Magyar köztudatban leginkább az 1915-ös Gorlicei áttörés helyére Galiciába(az akkori Galiciába) kell elhelyeznünk e helyet. A család nem tudván semmit a zsákban összerázott térképpuzzle effektusról, ami erre a területre is várt, Lembergbe költözött. A család pedig nem akármilyen volt, hiszen például Helena anyai Nagyapja Celestyn Hoszowski (1837–1911) festö volt, édesapja Michal Kornella pedig a Lembergi Technikai Egyetem elsö mérnök doktora. Volt két bátyja és egy öccse, mind a történelem különbözö viharaiban lelték tragikus végzetüket.

Helena Lembergben végzi iskoláit, e korban már nem teljesen szokatlanul a gimnáziumi érettségit is leteszi 1917-ben a Názáreti Szent Család Kongregáció Növéreinek Gimnáziumában. 1917-töl nyugodtnak éppen nem nevezhető időszak következett, így én azt hiszem nem csak a család ellenállásán múlott, hogy csak öt évvel később került be a Lembergi Orvostudományi Egyetemre. Hat évvel később az első három végzett nő között találjuk, pedig az egyetemi környzet ekkoriban Lengyelországban nagyon nem volt emancipált. Mégis megcsinálta. Le a kalappal 1.0.

Közben mondjuk csak úgy kedvtelésből elvégezte a Konzervatóriumot mezzószoprán szakon kitüntetéssel. Le a kalappal 2.0.

Urulógusként kezdett el praktizálni, de hat év múlva belgyógyászatra kéri át magát, a világégés kitöréséig ott is marad.

Jó lengyelhez való sorcsapásként éri őket, hogy a Molotov-Ribentropp paktum a Szovjetunióba "repíti". Itt a két báttyra, mint a lengyel katonatisztek zömére, halál várt és tulajdonképpen még ők jártak jól... csak lelőtték őket. A Szovjetunióhoz került lengyel területek lengyel lakosságából 600 000 - 1.000000 embert kitelepítettek, akik közól sokan nem élték túl a megpróbáltatásokat(Mint minden korabeli Szovjetunión belüli jelentös és kényszerü nép mozgatásnál nem lehet pontos adatokkal szolgálni, ehhez a Második Világháború és az utáni repatriálások csak hozzátették a magukét, így tényleg lehetetlen pontos, akár megközelítö adatokkal szolgálni). Az oroszok éppúgy mint a másik oldalon a nácik alapos takarítást végeztek. Értelmiség, tisztek, nem kommunisták, helyesebben szólva a kifejezetten nem kommunistákat vitte el az NKVD, kit börtönbe, kit Gulágra, kit lelőni vagy csak kitelepíteni Kazahsztánba. Helena nem tudhatta, hogy rá csak kitelepítés vár, míg testvéreit már kivégezték.

Kazahsztánban ugyan nem munkatábor fogadta öket, de semmi jó sem, hullottak a kitelepítettek mint a legyek. Helena idös édesanyjával, sógornöjével és annak friss, alig három hónapja született kisbabájával próbált túlélni. Hatalmas szerencséjére foglalkozása nélkülözhetetlenné tette. Közel s távol ö volt az egyetlen orvos. Erröl az idöszakról naplót vezetett így viszonylag pontosan rekostruálható velük és szükebb környezetükkel mi történt.

Tehát 1940 április 13-án a második nagy kitelepítési hullámmal vagonírozzák be öket, alig tizenhét nap és el is érnek marhaszállító vagonokban a Mongol határhoz, egy kolhozhoz. Egy 4x4 méteres viskóban kellett élniük tízüknek, azaz két családnak, elsö körben a mezön gyomlálgatásból állt a dolog, izé a munka. Itt következzék egy csavar, mert az élet még Fellininél is nagyobb rendezö: A szovjet hatóságok veszik maguknak a fáradtságot és kikérik Lemberg/Lvov/etc a papírokat, hogy ez a nö az e, aminek mondja magát. Viszonylag ritka arrafelé az orvosnö ekkoriban. Gondolom éppen kapóra jöhetett, hogy Kelet-Kazahsztánban arra téblábolt egy nö, aki viszonylag sok mindent tudott és csupa hasznosat. Iszkiri Sergiopolba(ma Ajagöz) itt lett orvos, csak tippelem, hogy nem a helyi belgyógyászaton segített ki.

Miután Gitler mégiscsak nekiveselkedett a nagy barna medvének és az oroszok, hát éppen beszorulni látszottak a spájzba, mégiscsak értékes lett minden még élö nemnémet, akár lengyel is! Ez azért akkoriban nagy szó volt. ìgy kerülhetett sor a Második Világháború szerintem egyik legszürreálisabb sereg mozgatására, Winston Churchill közbenjárására nem kevés lengyel a mai Irán felé hagyhatta el a Szovjetuniót. Ez volt az a bizonyos Sikorski-Majszki egyesség, amiböl az Anders hadtest néven lett ismert és késöbb többek között Monte Cassinonál is harcolt. A lengyelek ilyen kiengedését a szükség tette lehetövé, a szovjetek fegyverben és hadieszközben nem bövelkedtek ezidötájt, az angolok meg vállalták, hogy a Közel-Keleten felszerelik a lengyel katonákat.

Mindezen történtek Helena életére is nagy hatással vannak 1941 augusztus 28-án hivatalosan felmentik a kényszermunka alól és Alma-Ata mellett egy kisvárosban lett hivatalosan körzeti orvos. Természetesen az elsö adandó alkalommal beadja jelentkezését az Anders hadseregbe önkéntes honvédségi ápolónönek. Nem mondták az állásinterjún, hogy khmm kicsit túlképzett?! Nyílván nem.

1941 december 15-én csodák csodájára lestemplizik a kérelmet. Mehet. Ennek folyományaként Tarasban/Dschambul találja magát jó sok lengyellel együtt. Itt a továbbra is kitünö körülményeknek köszönhetöen tífuszjárvány tört ki, ami sokakat magával ragadott, köztük Helena anyukáját és sógornöjét, anyuka lett hát, megörökölvén a két éves unokahúgát. Fel is nevelte. Le a kalappal 3.0.

 1942 augusztus mire elhagyhatták a Szovjetuniót. 115 000 lengyel hagyta el ekkor a Szovjetuniót, ebböl 37 000 civil(többségük nö) és 18 000 gyerek. A német forrás ezt az embermennyiséget a kitelepítettek 7%-ra teszi, egy biztos a kitelepítetteknek ez csak a töredéke.

Iránban lassú vonulás veszi kezdetét, vegyük figyelembe, hogy ez nem kevés ember és jelentös részük beteg illetve alultáplált. Bandar Anzali a Kaszpi-Tenger iráni kikötöje az elsö állomás, innen Asgabat és Maschabat voltak az állomások, míg öt Teheránba vitték el orvosnak. Teherán ekkoriba häborús, egészségügyi, menekültügyi központként is funkcionált. Kórházban dolgozni, gondolom komoly felüdülés volt és valószínüleg belátható biztonságot is jelentett Helena számára, ne feledjük immár egy kisgyermek gyámjaként is helyt kellett állnia. Ez azt jelentette, hogy helyben maradt és dolgozott 1945-ig az utolsó kontingenssel hagyta el az akkori Iránt.

Beirut, Libanon a következö állomás, mintegy ötezer lengyel menekülttel, föleg nök és gyerekek, lel ö is nyugodt(minden viszonylagos föleg ezekben az idökben és helyeken) körülményekre Libanon arab, keresztény lakosainál. A Libanoni Vöröskeresztnél és egy ambulancián dolgozik. Ez egy teljesen szimpla utazás lehet akár ma is, alig 12 000 km hosszú, jó nekik egy kicsit nehezebb volt, a többség nem is élte túl. Tehát 1946 telére a brit konzulátus védelme alá helyezik a lengyel menekülteket, ami két szempontból is kikerülhetetlennek ígérgezett.

  1. A lengyel menekülteknek az eszük ágában sem volt visszamenni szovjet fennhatóság alá.
  2. Zsidó menekültek beáramlása a a brit Mandátum Palesztina területére puskaporos hordóvá alakítja a Közel-Keletet. 1948 május 14-e nincs messze.

Beirutban a viszonyok már azt is megengedték, hogy Helena koncerteket is adhasson, persze föleg lengyel közönségnek.

hk.jpg

Közben 1948-ban kitört az elsö arab-izraeli háború és ez ismét mozgásba hozta a maradék lengyelek egy részét, így Helenáékat is. 1950 augusztusában érnek végre tényleges nyugodt viszonyok közé Angliába, Kingston upon Hullba. Itt párhónapos átmeneti tábori lét után a lengyel katonai kórház alkalmazza öt és ezzel gyakorlatilag letelepednek Angliában. Mivel nyelvi problémái miatt nehezen talál magának és végzettségének megfelelö munkát, egy ideig keringenek a levegöben mire megállapodnak. Igazán nem fair a sorstól, hogy egy 53 éves orvosnönek, aki perfekt 4 nyelven egy újjat kell megtanulnia, mert a sors éppen most nem basz ki vele. Természetesen megtanul angolul és a Birminghami Központi Kórházból megy nyugdíjba 71 évesen 1968-ban, most mondjam, hogy le a kalappal?!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teeundarchive.blog.hu/api/trackback/id/tr1814192953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.