Most, hogy az egészségügyet elhagytam és megtértem a Könyvtárosok Szent Kötelékébe, stílusosan mi is lehetne a mai napi Wikipédiás áldozat, mint a könyvégetés.
Berlin, Opernplatz(Bebelplatz 1947-töl) 90 éve.
1933 május 10-e a hatalom megragadása még éppen folyamatban, bár az a folyamatos jelen már akkor is múlt volt, de a nácik szerették a folyamatában is nagyon látványos dolgokat. Na a könyvégetés az ilyen volt. Látványos is.
Maga a hatalom megragadása egy tipikus náci kifejezés, Machtergreifung, május elejére már rég lefutott hatalmi kérdés volt. Január 30-án kerültek a nácik hatalomra és nem lustálkodtak, nem finomkodtak és persze nem demokratikuskodtak. Mindenhol a lehetö legrövidebb idö alatt átvették a hatalmat. Már a február 27-ei Reichstag tüz idején diktatúra volt, ez a tüz mindössze extra lehetöséget adott a náciknak arra hogy még gyorsabban és keményebben csapjanak oda, ahová kell. Azaz ritkítsák az ellent, vörösök több árnyalatát és bármilyen vélt vagy valós ellenfélet itt még elsösorban a politikai palettáról.
Aztán ugye ott van a demokratikusnak nyomokban sem nevezhetö március 5-ei választás, amin a nácik minden elönyük ellenére sem tudtak abszolút választást nyerni. A németek többsége nem a nácikra szavazott, ami mondjuk azon körülmények mellett is nagyon komoly jelzés volt. (Az NSDAP 44% szerzett) Sajnos e jelzés már megkésett és adott helyzetben értelmezhetetlen is volt, hiszen a hatalmon lévö párt nyert, de nagyon.
Március 23-án megszületik a papír is arról, hogy lenni nem demokrácia. (Felhatalmazási törvény)
Május 2-án tarkón csapják a szakszervezeteket és 10-én megalapítják a Náci szakszervezetet a DAF-et.
Természetesen mindezen jeles események mellett folyamatosan és gyakorlatilag mindenhol folyik a harc a társadalom és a Német Birodalom minden szegletében. A Kulturkampf is, természetesen, aminek egyik fontos helyszíne az egyetemi és tudományos élet volt. Àprilis elején a náci hallgatók, élükön egy igen jeles dolgozóval Hans Karl Leistritz, no ö is megérne egy posztot, szóval a Hallgatók azt követelték, hogy Németellenes szellem elleni fellépés(szintén egy jeles náci kifejezés) ugyan öltsön már konkrét formát. Konkrétabbat, mert nem elég a zsidókat kiverni az egyetemekröl. Még, még, még.
Itt engedjük szabadjára azt a tényt, hogy a könyvégetést nem a nácik találták fel. A németek, igen, de akkor még nem voltak nácik. 1817-ben Thüringiában a Wartburg Festen derék német diákok egy jól sikerült ünnepség záróakkordjaként figyeltek fel az eltüzelni kivánt, wartburgi könyvkereskedésböl származó öreg, szakadt kidobásra itélt eleve eltüzelni való szemétre, amiben könyv darabok is voltak. Nagy nemzeti felindulásukban, a lipcsei Népek Csatája után vagyunk 4 évvel, és mert találtak francia nyelvü könyvtöredékeket is, elkezdték a tüzbe vetés elött hangosan felolvasni, ahol lehetett, hogy mit vetnek a tüzre. A többségnek fogalma sem volt arról, hogy nem az adott példányt tüzelik el és azt sem tudták a könyvek amúgy miröl szóltak. Ennek a „könyvégetésnek“ lett akkoriban igen nagy sajtója, ahol akadtak olyanok is, akik helyeselték a történteket, illetve helyeselték azt amit hittek róla.
Tehát 1933 áprilisa és elöször indul útjára a zsidók elleni úthenger. Boltok elleni bojkott, tiltások itt, tiltások ott és persze uszítás minden szinten, na ide találták ki a nácik kreatívjai, hogy milyen jól fog kinézni. Hogy mi? Hát a tüz. Milyen igazuk lett, csak úgy beleégett a tudatunkba, olyan jól sikerült.
Àprilis 12-én kipottyantottak egy jó kis 12 pontot (Mit akar a derék nemzet)
- Nyelvében (és Irodalmában) él a nemzet
- …
- Az irodalom és nyelv tisztasága rajtad múlik (die tessék Lord Kitchener fejét képzelni)
- A legveszedelmesebb ellenség a zsidó
- A zsidó csak jiddisül tud gondolkodni, ha németül teszi ezt, akkor hazudik..
- Mi ezt a hazugságot ki fogjuk írtani..
- Etc, etc, etc
Ezt amúgy a késöbb az Axel Springer kiadónál nagyon nagyot futó Paul Carell újságíró jegyezte, ö is megérne egy posztot, avagy néha a RAF-nak is lehet igaza…
Àprilis 19-én harcot hirdetnek a zsidó, és/vagy nemeléggé népnemzetinémet professzorok ellen.
Àprilis 26-án szintet léptek, miután „mindenki“ kigyomlálta az idegen müveket saját könyvtárából, jöhettek az egyetemi, föiskolai könyvtárak. Szigorúan és szakszerüen eltávolították a szerintük nem oda tartozó müveket az állományokból, az eltávolitást mindig szakmai grénium ellenörizte.
Ja, nem. Túl azon, hogy igen kevesen(nagyon kevesen) voltak megfelelöen olvasottak ahhoz, hogy akár a saját elképzelésük és a náci kulturszellem(e kifejezésért én kérek elnézést), illetve az elvárások szerint meg tudják ítélni, mi mehet és mi maradhat. Még ahhoz képest is nagy kárt okoztak, amit terveztek…
Miután jó alaposan, nagy kárt okozva végig randalirozták e képességesek a birodalmat, május 9-én felhívást tettek közzé, hogy másnap 10-én ünnep lesz, beszédet Dr. Göbbels is mond. A felhiváshoz csatoltak egy mondokát, amiben többek között az alábbi sorok is voltak:
A dekadencia és a morális szétesés ellen, védelmezzük a nevelést, szokásokat a családban, államban,
vessük tüzre Heinrich Mann, Ernst Glaeser és Erich Kaestner müveit!
A világháborús katonáinkat ért irodalmi árulás, a nép neveléséért, a lélek igazságérzetéért,
vessük tüzre Erich-Maria Remarque müveit!
...
Vessük tüzre Marx, Kautsky, Tucholsky, Ossietzky, Freud és még sokan mások müveit (94 voltak összesen)!
A nácik alapos emberek voltak, imádtak tervezni, hát ezt is percre pontosan megtervezték. 20:30-kor kezdték meg a könyvszállításokat a Operatérre. 23 órakkor kezdtek neki, azaz kezdtek volna de nem gyulladt meg semmi. Esett. Pont mint ma. Hát mire valók a tüzoltók, na Ray Bradbury, mire? Igen arra, hoztak benzint, innen már ment minden, esöben is. A rádió természetesen élöben tudósított az eseményröl. Az meg milyen lehetett?!? 70 ezer ember ujjongott és dobálta a könyveket Erich Kaestner élöben és persze inkognitóban volt ott. Mit tehetett? Talán a végéig nem maradt, a Horst Wessel Liedet nem hallgatta meg.
Nem ez volt az elsö, nem is az utolsó, de a legemblematikusabb. Nem is hagyták itt abba.
Bár csak tudták volna abbahagyni.
