Aki kihegedülte magát Auschwitzból /23.04/
2014. április 23. írta: Skog

Aki kihegedülte magát Auschwitzból /23.04/

Ma reggel Robert Ritter-be akadtam, aki egy tetves náci fajelméleti "szakember" volt, doktornak nincs az az isten, hogy hívjam. Na szóval, vele kapcsolatban merült fel Vinzenz Rose neve is. Úgy döntöttem ma inkább pozitív hullámokat keltsünk, ne egy náci háborús bünösön dühöngjünk.

Vinzenz/Vincent Rose egy Schönau-i roma volt, aki igen sok mindent megélt.

A szülei egy mozit üzemeltettek Darmstadt-ban, míg utol nem érte öket a náci önkény és a hivatásuktól eltiltották öket is. Ezután 1936-ig egy vándormozihoz szegödött el a család, ahol a szünetekben hegedüjátékkal szórakozatták a nagyérdemüt. 1940-ben már a deportálás fenyegette öket, de sikerrel megléptek a náci hatóságok elöl, szétszórodtak, Vinzenz a testvérével, Oskarral a mai Csehország területén bujkált egészen 1942-ig, közben a család álnéven Schwerinben talált menedéket. Vinzenz ide osont vissza. Gondoljunk abba bele, hogy romaként a Harmadik Birodalmat keresztül-kasul járni, azért az önmagában nem semmi. Na Schwerinben a családot besúgják, hiába a nácik féle rendes ember az súgott.

A fogvatartást gyors deportáció követi, így Auschwitz Cigánytáborában hurcolják az egész családot. A szülökre az átlagos auschwitzi fél év vár, még 1943-ban meghalnak. Egyedül a testvére nem kerül be a koncentrációs táborba, ö nem akármilyen cselt végrehajtva, külföldi müvészként(magyar romaként(?!), a magyar az több mint esélyes, a roma szerintem nem valószínü) álcázva magát egy Kraft durch Freude haknival turnézza körbe Európát. Sikerül egy ört meglágyítania és ki tud jutattni Auschwitzból egy üzenetet, ami el is ér a testvéréhez(!!!), aki meglátogatja öt Auschwitzban. Na ez azért több mint ritka volt akkoriban.

Vinzenz-et áthelyezik orvosi kisérletek céljából Natzweiler-Struthofba, itt rendkívül szörnyü kisérletek várnak a romákra, innen is áthelyezik hatalmas szerencséjére egy altáborba Neckarelz -be, innen ö az egyetlen fogoly akinek sikerült a szökés.

Ami öt híressé tette, hogy testvérével Oskarral megalapítják a Németországi Roma Polgárjogi Mozgalmat és mindemellett nácivadásztak ök is. Történetesen Robert Rittert ök kutatják fel.

1974-ben ö finanszírozza a Porajmos emlékmüvet Auschwitzban és dolgozik azért sokat, hogy a romák szörnyü sorsa is a nácik alatt a köztudat része legyen. E téren van még mit tenni.

1978-ban kitüntetik, ugye emlékszünk egy bizonyos müvésznöre, aki 1972-ben a német polgáriérdemrend nagykeresztjével lett kitüntetve(Egy asszony illata)? Nos Vinzenznek hat évvel késöbb a nagykereszt lemarad, de ne legyünk telhetetlenek, kitüntetik a német polgáriérdemrendel.

1996-ban halt meg, nyugodjon békében.

Vinzenz.png

A bejegyzés trackback címe:

https://teeundarchive.blog.hu/api/trackback/id/tr266071624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása