Ma a második világháború utáni "érdekes" hozzáállással és jogi khm pongyolaság egy egészen új oldalával fogunk megismerkedni. USA Japánban.

Finoman szólva nem jött össze az amerikai fiúknak, hogy igazságot szolgáltassanak, nem akármilyen hibákat vétettek, többnyire direkt. A 731-es alakulat borzalmas története már ismert, vezetöinek, "kutatóinak" a sorsa, azaz bántatlansága is ismert. Az is évröl, évre borzolja a világ idegeit, hogy a japán miniszterelnök még mindig, majdnem minden évben elcammog egy bizonyos emlékhelyre, ahol háborús bünösök is nyugszanak.

Tehát a mai föhösnö, Iva Ikuko Toguri D`Aquino, aki, ha nem is kizárólagosan, de leginkább Tokio Rose volt. Tokio Rose az olyan mint Lord Haw-Haw. A tengelyhatalmak baráti hangja, Lord Haw-Haw a britteknek tolta a nácizmust folyékonyan, míg Rose Tokióból tolta az igét az amerikaiaknak.

Iva Ikuko 1916-ban Los Angelesben született japán bevándorlók gyermekeként. Teljesen normális amerikai állampolgárként élte az életét, végezte az iskoláit, fiatalon a republikánus párt hívei közé tartozott. 1940-ben a Kaliforniai Egyetem a UCLA zoológia szakát végezte el eredményesen. 1941 elején értesült róla, hogy egy Japánban élö hozzátartózója súlyos beteg, gyors döntést hozva úgy döntött, hogy ezért ellátogat Japánba. A gyors döntés miatt, nem tudott útlevelet csináltatni, hanem csak egy a személyét identifikáló írattal felszerelkezve indult útnak 1941 július 5-én.

1941 novemberében, amikor szeretett volna hazautazni, derült ki, hogy ez egy súlyos hiba volt, útlevél nélkül utazni, ugyanis az Amerikai Követség nem engedte öt így hajóra szállni, ezért a háború kitörésekor december 7-én Japánban ragadt.

Természetesen ez több mint kínos volt neki, mert ezután már a japán hatóságok kezdték el zaklatni, hogy tegye már le a japán állampolgárságot. Mivel ettöl Iva Ikuko erösen ódzkodott, erre megfenyegették, hogy internálják, de erre elsökörben valószínüleg származása miatt nem került sor. Azonban a szomszédok éppen emiatt gyakorlatilag kiutálták a bácsikájától, ahol lakott. Ezért új lakhelyet kellett keresnie. Talált is egy kicsike lakást, ahol zongoraórákat tudott adni, mert valamiböl élnie is kellett. Nemsokára a zongora óraadás mellé került egy másik munka is, egy japán hírügynökségnek kezdett el angol szövegeket fordítani, Itt vette észre az egyik jenetés szövegében, hogy családtagjait Amerikában internálták. Azért némi pozitívuma is volt ennek a munkahelynek, itt ismerte meg késöbbi férjét a portugáliai japán Felipe D´Aquinot.

Egyik nap hazatérve, azzal kellett szembesülnie, hogy az összes bútora és egyebe az utcán hever, ugyanis a japán katonai rendörség a Kempetai járt nála. Ùjra az internálás fenyegette, az elöl meg valószínüleg az mentette meg, hogy kórházba került alultápláltság, pellagra és beri-beri miatt. Nem volt pénze rendesen enni. A kórházi tartózkodás miatt kiesett pénzt is pótolni kellett, szerencséjére kapott kölcsön barátjától Felipetöl és annak házibácsijától, hogy ezt a tartozást ki tudja fizetni, hát elvállalt egy kisebb munkát a Tokiói Rádiónál, ahol gépíróként kezdett.

Itt ismerkedett meg három hadifogollyal, az ausztrál örnagy Charles Cousens-el, aki korábban a Sidney-i rádiónál dolgozott bemondó, szerkesztöként, neki a munkatársai voltak, egy amerikai százados Wallace Ince és egy fülöp-szigeti hadnagy, Normando Reyes. Ök hárman, bár Iva Ikuko egyértelmüen amerika pártinak tünt, elöször arra gyanakodtak, hogy a Kempetai küldött rájuk egy besúgót, csak néhány hónap után kezdték el a bizalmukba fogadni öt.

The Zero Hour/Az utolsó óra egy rádió adás volt, amelyet 1943-tól sugárzott a Rádió Tokió, ennek az adásnak a célja az amerikai harci szellem aláásása volt, ezért ismert amerikai slágerek mellett, mindenféle negatív hírt olvastak be angolul, erdötüz, baleset és más természeti katasztrófák szerepeltek a hírek között. A bemondó és hírolvasó a fent említett három hadifogoly volt, akik igen leleményesen igyekeztek a japán célokat aláaknázni. Cousens és társai kettösjelentésekkel, szójátékokkal, szarkazmussal igyekezték elvenni a müsor eredeti célkitüzésének az élét és egy abszurd rádiódrámába fullasztani az egészet. A japánok nem vették észre, hogy valami nem egészen úgy megy, ahogyan ök szeretnék, ezért a sikerre való tekintettel növelték a müsoridöt, amihez bemondónö(ket) is kerestek. Itt Cousensnek az az ötlete támadt, hogy rábeszéli Iva Ikukot arra, hogy legyen ö az a bemondó. Az ötlet azon alapult, hogy Iva Ikukonak sem képzett hangja, sem kifogástalan angolja nem volt, söt kiejtése avatatlan füleknek komikusan is hangozhatott.

Iva Ikuko ebbe beleegyezett. Elöször még anonim bemondóként végezte munkáját, majd nemsokára a bölcs Anna/ Orphan Ann/ Little Orphan Annie parafrázisaként a Pacifik bölcseként hivatkoztak rá. A rádióadás hatalmas sikernek bizonyult a japánok szerint, ezért még bemondónöket toboroztak. Azonban az örnagy szívinfarktus miatt kórházba került, Wallace századost elbocsájtották függelemsértés miatt, mehetett vissza a hadifogolytáborba, Reyest meg egyszerüen elküldték, mert már nem számított hadifogolynak, ugyanis a Fülöp-Szigetek hivatalosan a Japán Birodalom részévé vált. Tehát Iva Ikuko társak nélkül maradt és bár próbálta az örnagy stílusát követni, de ez azért nem igazán sikerült. Mindemellett ö örökölte meg a szerkesztöi posztot.

A Szövetségeseknél a bemondónök egyszerüen Tokio Rose/Tokió Rózsája néven futottak, holott ez mindig több személyt takart egyszerre.

Közben a katolikus vallásra áttért Iva ikuko hozzáment Felipe D´Aquinohoz 1944-ben, az esküvöjüknek egy légiriadó vetett kurtán véget.

Amikor Japán kapitulált 1945 augusztusában, az ifjú pár azt tervezte, hogy akkor ök végre az Amerikai Egyesült Àllamokba visszatérnek. Ezzel szemben miután Douglas MacArthur Tábornok szép színes kíséretével landolt Tokióban, akik között több újságiró is volt, akiket éppen Tokió Rózsája érdekelt nagyon. Akik ezért pénzt és idöt nem kímélve kezdték el a kutatást Tokió Rózsája után. Mint az ilyenkor lenni szokott, természetesen hamar lett valaki, aki útba igazította a keresöket. Iva Ikuko, aki azt hitte, hogy milyen jól jár anyagilag ha ö úgy írja alá a szerzödést az újágírókkal mint Tokyo Rose, az egyetlen. Hát ez is egy kemény hiba volt.

Az Amerikai Katonai Megszállók nevében azonban Elliot Thorpe tábornok hazaárulónak minösítette Iva Ikukot és megsemmisitette a vele elkészült szerzödést egy exkluzív interjúról és az objektív hangvételü interjút is, majd összehívott egy sajtókonferenciát, ahol Iva Ikuko nem pozitívan volt szerepeltetve. Iva Ikuko azt hitte, hogy Tokyo Rose szerepe Amerikában tökéltesen meg volt értve, hogy ö egy pozitív személy, akinek a cselekedeteit nem kell magyaráznia, ö semmi, de semmi rosszat nem tett, söt nevetségessé tette a japán törekvéseket.

A hír azonban, hogy Tokyo Rose amerikai és haza akar térni, hatalmas tiltakozást váltott ki Amerika szerte. 1945 október 17-én három tiszt kereste fel Iva Ikukot, hogy kérdéseket szeretnének feltenni neki, majd a bázison örizetbe vették. Az örizetbe vétel okát nem adták meg, holott magát az örizetbe vételt nyilvánossá tették. A Szugamí börtönbe szállították, ahol 1946 október 25-ig tartották fogva, ahonnan egyszercsak elengedték, szintén bármilyen indoklás nélkül. Ezek után nem meglepö, hogy Iva Ikuko és férje visszavonultak a nyilvánosság elöl. 1948-ban elveszített egy gyermeket röviddel a szülés után.

Társait akikkel a Tokiói Rádióban együtt dolgozott, kivizsgálták és büntelennek találták, Wallace még örnagynak is elö lett léptetve. 

Ezzel szemben az USA-ban azon fáradoztak, hogy Tokió Rózsáját végre bíróság elé jutassák, bár ilyen kitartóan követelték volna a 731-es alakulat "kutatóinak" a jussát...

Rávette az FBI (Komolyan gondolom, hogy Hoover a 20. század egyik legártóbb bünözöje volt) azt a riportert, aki az interjút készítette 1945-ben Iva Ikukoval, Harry T. Brundidge, hogy csalja át Amerikába öt. Ùjra aláiratták vele a papírt, hogy ö Tokio Rose, majd három hónap múlva ismét örizetbe vették és Kaliforniába szállították.

A per és a vizsgálatok alatt Wayne M. Collins képviselte a jogait, aki egy ügyvéd volt, aki hasonló ügyekben járt el, sok japánt képviselt akiket az amerikai hatóságok táborba zártak és jogaikból kisemmiztek. 

A per 1949 július 5-én kezdödött és az egyik valaha volt legdrágább per lett az amerikai jogtörténetben. Nagyon nehezen született döntés, az esküdtek nem tudták eldönteni, hogy Iva Ikuko bünös-e valamelyik vádpontban egyáltalán. Végül a 8 vádpontból egyben bünösnek találták, ebben az egy pontban azt találták bünnek, hogy beolvasta elveszett amerikai (hadi)hajóknak a nevét a rádióban, pedig ez tilos volt Amerikában. Mondom Amerikában. 10 év 10000 dollár volt ennek az ára.

1956 január 28-án szabadult jó magaviselete miatt, minta rab volt. Ezután, mert még nincs vége a történetnek, ki akarták Japánba utasítani (Amerikai állampolgár volt, ugye meg van az infó?). Ez ellen ügyvédjével 2 évig harcolt, mivel nem volt hol laknia, ezért Wayne M. Collinsnál lakott ekkoriban. Nagynehezen megadták magukat a hatóságok és csatlakozhatott a családjához Chicagoban.

Ezután mindössze egy majd húsz éves jogi harc következett, amelyet a rehabilitásáért folytatott, ez a harc ért véget 1977 január 19-én. Innen is gratula az amerikai szerveknek.

2006-ban Chicagoban hunyt le Iva Ikuko, nyugodjon békében.